A kávé! Napom elindítója, éltető erőm!
Itt van előttem és iszom, muszáj, kell, mert... csak.
Jah hát mert azért is mert iszonyatosan alacsony a vérnyomásom, fel kell valamivel tornázni.

Tegnap éjszakámat a nappaliban helyet foglaló kanapén töltöttem. Nem azért mert házastársi csetepatén vettünk volna részt, hanem mert Kolos olyan másfél órás alvás után úgy döntött, hogy akkor Ő most felkelne. Így fél órás ringatást feladva Imre lefeküdt vele a francia ágyba. Olyan 11 körül gondoltam benézek már hogy élnek e, hát Kolos még akkor is forgolódott apja mellett, Imre meg hevesen integetett, hogy csukjam be az ajtót. Na ennek örömére nekiálltam az HBO-n egy filmet nézni, mikor már annak is vége volt, gondoltam teszek még egy próbát. Hát a két fiú a 180 cm széles ágyon úgy aludt hogy esélyem se lett volna odakucorogni. Így kikullogtam a kanapéra. És most fáj a hátam...
Arról nem is beszélve, hogy Imre megígérte apának hogy ma reggel kiviszi a reptérre (Párizsba megy őszölni) és ugyebár nem állította be a telóját hogy reggel keltse, így én 10 percenként nézegettem a telefonomat hajnali 4 től, hogy mikor is kellszólni Imrének h kelljen fel, mire rájöttem, hogy lehet be kellene inkább állítanom a telefont ébresztőre. Így is lett és 6kor váltottam Imrét a fr. ágyban. Na onnantól Imin kívül nem alszik senki...